2014. december 31., szerda

Cali pletykarovat 1. rész.

Elindítom a Cali pletykarovatot, ahol is olyan pletykákat fogok leközölni, amiknek akár több, mint 5% igazság alapja is lehet. Kikről is fog szólni? Olyan emberekről, akik a TF2-beli karrierjük nagy részét, vagy kis részét a Cali szervereken töltötték, hogy könnyebben bemutathassuk nektek a kicsiny közösségünket.

Elsőnek Hybrid-ről lesz egy érdekes hír, miszerint kiskorában, mikor úgy 14 éves lehetett volt egy rock bandája. Erről a bandáról köztudott volt, hogy füveztek a dalszerzések előtt, és legtöbb zenéjük témája is erről szólt. Nos, a kicsi Hybrid a banda villámkezű basszusgitárosa volt, pengetése alatt csak úgy füstöltek a húrok, a legdurvább riffeknél még szikráztak is. Nos, nem ment minden tökéletesen, egyik nagy hullámvölgyükben Hybrid annyira elkeseredett volt, hogy nem tudott egy jó kis riffet sem kitalálni, fogta hát a gitárját, a híres Rickenbackert és betekerte egy cigipapírba, amit bizony elszívott... Nagy bánatára a fasza riffek ezután sem szálltak bele az ujjaiba, viszont a hangja olyan mély lett, mint a Rickenbackerének legmélyebb akkordja. A legtöbb magyar mélynyomót még ma is az ő hangszálmintájából készítik.

A TF2-ben halloween-kor a healthpack-ek sütikké és tortákká alakulnak, ezeket a sütiket Tapitól és VALEN-től vették, ugyanis ők voltak a torták igazi megalkotói, íme:
A két töltelékcsík VALEN és Tapi barátságának jelképe volt, ekkor voltak a cukrász és szakácstudományuk csúcsán. Sajnos a nagy sikerek után elváltak útjaik és az édességek gyártását is abbahagyták.

Nymphen azért jelentkezett gyógyszerésznek, hogy jóra fordítsa a tudományt, életeket menthessen és a többi. Ellentétben Razorral, aki azért jelentkezett vegyszerésznek, hogy drogokat gyárthasson magának és jó barátjának, krs-nek...

Sominak egy különleges szinesztéziája van, miszerint hajszálakhoz színt társít. Hogy ezt a különleges képességet mások is észrevegyék, be is festi minden egyes hajszálát az adott színre.

Egyelőre ennyi volt a Cali pletykarovat 1. része, legyetek résen, hamarosan folytatás!

2014. december 30., kedd

Yoszi, gombák és Sanyi bácsi!

Egyszer volt, hol nem volt....

Cali mumon összegyűlt emberek között egy meghitt beszélgetés után kiderült, hogy Sanyi bácsi, azaz dolmar igazi szánkóbajnok. És mivel dexternek sok dolga van mostanság így az ünnepek között, megkérte hát Sanyi bácsit, hogy szánkóztassa meg a fiát, moriartyt, és moriarty kisöccsét. Mivel Sanyi bácsi nagyon kedveli dextert és a lurkóit, így nem utasította vissza, felkapta hát nagyapjától, az öreg-öreg Sanyibától kapott szovjet szánkót, ami még egy atomháborút is túlél, és elindult 2 utcával följebb, a dexter rezidenciához. Sanyi bácsi nagy örömére, dexterné finom bejglivel várta (Volt mákos és diós is), és még egy kis alkohollal is megkínálták Sanyi bácsit, de azt ő visszautasította, tekintve, hogy szánkó vezetés közben bizony nem szabad alkoholt fogyasztani. Szóval, egy rövid kis beszélgetés után kiderült, hogy moriarty nemrégiben talált egy sapkát Cali publicon, és hogy dexter nem vetette el az alkoholt a fa díszítésekor.

A rövid csevej után Sanyi bácsi felkapta a gyerkőcöket, és már húzta is maga után őket a szánkón. Először egy gyengéd bemelegítés után Sanyi bácsi már vitte is a gyerekeket a Csomolungmára. Az első kört még élvezték a gyerekek, ám amikor megjelent a serpák Yeti, akkor már kevésbé volt kellemes a dolog. Szerencse, hogy Sanyi bácsi éber volt, és időben kiütötte a gatyájából a yetit. De nem annyira időben, hogy sérelem nélkül megússzák a dexter ifjak. Szóval, bárki aki a Cali szerveren úgy gondolná, hogy moriarty gyengébb teljesítményt nyújt, vagy nem úgy lő, mint az előtt, az azért van, mert a kibebaszott nagy Yeti bizony leharapta a fél karját. Idős dexter nem örült neki, de hát mégicsak Sanyi bácsi az egyik jó barátja, így inkább ittak egy felest, és elküldték moriartyt TF2-zni.

Igen, ez történik, ha rájön Yoszira az ötperc és begombázva jön fel Calimumra. Jóéjszakát!

2014. december 28., vasárnap

Boldog névnapot János!

Tegnap, azaz december 27.-án volt János nap, és a steam barátaimat jól megvicceltem, volt aki földhöz verte a seggét íjedtében, de volt aki nem nagyon vette a lapot, mindenesetre boldog névnapot a Jánosoknak!

14:59 - n1ven: Boldog névnapot kedves János!
14:59 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: köszönöm szépen béla

14:59 - n1ven: Boldog névnapot János!
14:59 - apokr1f: tegnap volt
14:59 - apokr1f: János nap
14:59 - apokr1f: de köszi

14:58 - n1ven: Boldog névnapot János!
14:58 - lowstar: :)

15:00 - n1ven: Boldog névnapot!
15:02 - Razor: hm?
15:02 - n1ven: János nap.
15:02 - Razor: nem értem igazán :D
15:02 - n1ven: János vagy, nem?
15:03 - Razor: lolwut
15:03 - Razor: te is tudod, hogy nem :D
15:04 - n1ven: Most nem értem mit gecizel...
15:04 - Razor: te szopatsz engem, nem?
15:05 - n1ven: Jó, hagyjuk, nem is szóltam semmit... kurva életbe már... így kívánjon az ember boldog névnapot...

14:57 - n1ven: Boldog névnapot, János!
15:09 - nymphen is now Snooze.
2014. december 28.
15:22 - nymphen is now Online.
15:23 - nymphen: Köszönöm József

2014. december 26., péntek

ETF2L Archimedes kupa!

Archimedes kupa, azaz eljött a fakeakkok ideje!


Biztos emlékeztek a nemrégiben megrendezett HL Open-re, amin a wS is indult, nos az 9v9 volt, az Archimedes kupa majdhogynem egy-az-egyben ugyan az, mint a HL Open, azzal a különbséggel, hogy itt 6v6-ról van szó. A 2000 dollár összdíjazású versenyen csak olyan csapatok vehetnek részt, akik se etf2l-en, se ugc-n nem játszottak többet mint 1 szezont. 1 tag lehet kivétel, de ez az ember kizárólag medicet játszhat. 

És hogy hogyan találják majd meg azok, akik nem ismerik se UGC-t, se etf2l-t? Egyrészt innen, valszeg a jelentkezők 110%-a a blogomról fogja majd megtudni, a maradék tf2center.com-ról, esetleg scrap.tf-ről szerez majd tudomást róla. 


Magáról a kupa jellegéről annyit kell tudni, hogy először is egy csoporton belül kell továbbjutni, azután jönnek majd az egyenes kieséses sorsolások.

Január 11.-e vasárnap:
Csoportunk 1. köre 19:00-től 20:00-ig - cp_badlands
Csoportunk 2. köre 20:00-tól 21:00-ig - cp_process_final
Csoportunk 3. köre 21:00-től 22:00-ig - cp_granary

Január 18.-a vasárnap:
Egyenes kiesés 1. köre 19:00-től 20:00-ig - cp_snakewater_final1
Egyenes kiesés 2. köre 20:00-tól 21:00-ig - cp_gullywash_final1
Egyenes kiesés 3. köre 21:00-től 22:00-ig - koth_viaduct_pro_rc4

Január 20.-a kedd:
Negyeddöntő 19:00-tól 20:00-ig - cp_logjam
Elődöntő 20:00-tól 22:00-ig - BO3 Map Elimination

Január 25.-e vasárnap:
Döntő - BO3 Map Elimination

S20-as whitelist lesz a kupa alatt, szóval ügyeljünk oda a Direct Hit-es soldierekre.

2014. december 24., szerda

Boldog Karácsonyt!

'Boldog Karácsonyt' rovatunk ez évi nyertese FX lett, Deserttel azt ötlöttük ki, hogy megajándékozzuk egy fura rakétavetővel. Körülbelül 10-12 nap szenvedés után sikerült megtalálni a megfelelő tradert, akitől tudtunk venni egy fura rakétavetőt, és betag-eltük minden félével. Szépen felkonferáltuk, mielőtt még átadtuk:

2014. december 24.
17:17 - Your chat with FX is now a multi-user chat.
17:17 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ entered chat.
17:17 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: nah
17:18 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: szval hogy is kezdjük :$
17:18 - n1ven: Uhh, de izgulok.
17:18 - FX: én is
17:18 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: n1ven, elkezded te?
17:18 - n1ven: Hát, nem is tudom, megpróbálom.
17:18 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: rendben
17:18 - n1ven: Mivel Karácsony napja vagyon, egy talicska szar nyomjon agyon.
17:18 - n1ven: Erre gondoltál?
17:18 - FX: ugye arról van szó, hogy én vagyok minden sapka jogos tulajdonosa?
17:18 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: neeem
17:18 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: a másikra
17:18 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: ezt sominak kellett vna
17:18 - n1ven: Ja igen-igen.
17:19 - n1ven: Szóval, mivel te vagy a Cali szerver jogos sapkakirálya, úgy gondoltuk, hogy a sapkamágia segítségével egy ajándékot készítünk neked.
17:19 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: igen
17:19 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: átvehetem?
17:19 - n1ven: Igen-igen.
17:19 - FX: hát ez igen becses cselekedet
17:21 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: szval hosszas cseszekedés és mégtöbb szenvedés árán, de sikerült összeeszkábálnunk a karácsonyi ajándékodat. a lelkünket is el kellett adnunk érte (gondolok itt a kulcs váltásra-refért) backpack.tf és outpost hosszas vizsgálása kellett hozzá
17:21 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: de végülis összehoztuk
17:21 - FX is now playing Team Fortress 2. Click here to join.
17:21 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: tehát szeretnénk átadni neked ezen a szent estén a "fura" rakétavetődet!
17:22 - n1ven: Ugye nem törölted a backpack-edből, mint az előző 2-őt?
17:22 - FX: :D
17:22 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: őőő, nem.
17:22 - FX: mitől fura az a rakétavető? Sapkákat lő?
17:22 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: arra majd neked kell rájönnöd
17:23 - n1ven: Csak az használhatja, aki az Igaz Sapka útját járja!
17:23 - FX: ez még rímelt is
17:23 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: tehát amennyiben készen állsz  arra, hogy büszke birtokosa legyél az új "fure" rakétavetődnek trédelj rám
17:23 - FX: csUdálatos
17:23 - n1ven: :DD
17:23 - FX: felkészülök lelkileg
17:24 - FX: (megkeresem hol a trade menü)
17:24 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: rendben. szólj ha készen állsz.
17:25 - FX: nos
17:25 - FX: nagyon szépen köszönöm e nemes ajándékot. Én és a mentorom, a telek atyja, és legnagyobb sapkabuzi, Mikulás is büszke rátok
17:26 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: használd egészséggel és fregekben gazdag karácsonyt kívánunk neked!
17:26 - n1ven: Bezony, fragekben gazdag boldog karácsonyt!
17:27 - n1ven: Én viszont most megyek, pill.
17:27 - FX: nektek is Boldog Karácsonyt!
17:27 - FX: 40-nek 40x
17:27 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: kurva érzelgős volt n1ven! (Y)
17:30 - FX: na gyorsan bele is lövöm a számlálóba dns-t
17:31 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: reméljük hatni fog a kritmágia!
17:31 - FX: 40 meg azért ment el tuti, mert már nem elég egy 100-as pzsepi a könnyei felitatására
17:31 - FX: a szeretet ünnepén
17:31 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: én is eléggé meghatdtam
17:32 - FX: én sapkába gyűjtöm a könnyeim, aztán eladom
17:33 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: nemes cselekedet
17:33 - FX: gyógyító hatása van
17:33 - FX: egyszer azt hallottam, hogy valaki megfürdött benne és egy SAPKA LETT
17:34 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: :OOOO no way !!!
17:34 - FX: hát van ennél nagyobb szenzáció?
17:34 - FX is now playing Team Fortress 2. Click here to join.
17:35 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: tehát ha jól értem. te is arra gyúrsz, hogy metamófózissal akarod elérni a sapkák útját?
17:35 - FX: én egy unusual sapka akarok lenni
17:36 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: az egyetlen?
17:37 - FX: feketelyuk effectel, ami beszívja a többi sapót, hogy csak nekem legyen
17:37 - FX: meg is van az első killem sapó launcherrel
17:38 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: ki volt az?
17:38 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: kinek vetted el a sapkáit?
17:38 - FX is now playing Team Fortress 2. Click here to join.
17:38 - FX: valami flame nevű gyerektől
17:39 - FX: tele volt aggatva minden jóval
17:39 - ĐعﮛعЯ† ₣٥Ҳ: :)
17:50 - FX: na most megyek, köszönöm az ajándékot, igazán hozzám illő
17:50 - FX: helló

Az átadás pillanata.

FX-en kívül természetesen minden más magyar tf-esnek kívánunk boldog Karácsonyt!

2014. december 21., vasárnap

Karácsonyi jó hírek!

Nem, ez nem a Season 20 változásai cikk, azt eggyel lejjebb, az 'év legrosszabb döntése' című cikk alatt találod. 

Szóval a jó hírek, első és a legfontosabb, hogy a White Storm megnyerte utolsó meccsét is, ezzel Div 6-os csoportjukban a csúcsra értek, így 1. helyezettként jutnak majd tovább, gratulálunk nekik, csak így tovább! (A White Storm nemrégiben UGC Iron playoffjában is győzedelmeskedett, ezúttal etf2l-t is meghódították)

A következő jó hír, hogy OdriN-nak, ma, azaz 22.-én van a születésnapja (Ma lett 12 éves.), kellemes teázást kívánunk neki. Gufi, remélem így már érthető az, amit tegnap beszéltünk.

Végül, de nem utolsó sorban, S20-ra újraalapul Magyarország legjóképűbb tagjaiból álló csapat, a Gibusztalan Düdz! Nem vicc, tényleg így van, eleinte nagy letargia volt, mikor feloszlattam a csapatot, ám a múlt héten, vagy 2 hete, fene tudja már, szóba jött OdriN, v3ktor és köztem, hogy mi lenne ha... Az meg csak hab volt a tortán, hogy sikerült Gufit is visszacsábítani, így hát az akkori felállásnak több, mint a fele összejött, reméljük ezúttal tovább bírjuk majd. Az eredeti 4-es mellé ha minden igaz még bekerül majd apokr1f és mici, mint roamer és pocket soldierek. A felállás többi része úgy alakul, hogy OdriN és guf mint scoutok, v3ktor jadenman... mármint demoman lesz, és én, mint medic fogom droppolni a várva várt 'übiket'.

Reméljük a hírek hallatán mindenkinek helyreállt a vérkeringése, és következő évben is nagy hajtás és sok érem lesz a magyarok részére! Mi kűzdeni fogunk.

Mert még van hova süllyednünk!! - Tisztelettel, etf2l adminok.

Ha eddig úgy gondoltad, hogy a soldiereknek könnyű dolguk volt, akkor bizony kapsz még egy öklöst a vesédre. A következő szezon a Direct Hit, a Liberty Launcher és a Cow Mangler szezonja lesz, jól hangzik ugye?
Ez még semmi, nem csak hogy az unlockok változnak megint, de az egész liga rendszere is. 19 szezonon keresztül diviziós rendszerekre volt osztva a liga, most a 20. fordulóra bizony átváltanak az amerikai rendszerre /vagyis svájci rendszer, csak ESEA-n is ezt használják/.

Tehát összesen 4 TIER lesz, amire mondhatnánk hogy Div, de nem. Szóval, ez egyrészt azért is könnyebb, mert a Valve-nak kevesebb medált kell csinálnia, másrészt az etf2l adminoknak kevesebb csapathoz kell, hogy kirakják a győztes kupákat. Tehát a helyzet úgy áll, hogy TIER 1-ben 8 csapat lesz, ez lesz az általunk megszokott premier div. TIER 2-ben már 32 csapat lesz, ez lesz a Div 1 és Div 2. TIER 3-ban div 3 és 4, 72 csapattal, míg 184 csapattal TIER 4, ahol Div 5-ös és Div 6-os csapatok lesznek majd. 

Végül, TIER-eken belüli match sorsolás hogyan is fog zajlani? Az első kör random ellenféllel, míg a továbbiakban Élő-rendszer szerűen, a jó csapatok a jó csapatokat fogják kapni ellenfélnek, míg a gyengébbek a gyengébbeket. Hogy könnyebb legyen elképzelni, gondoljatok a legtöbb sakkversenyre. Vagy nem tudom, biztos megy máshol is, nekem erről a rendszerről rögtön a sakk jutott az eszembe. És miért is Élő, és nem ELO?! Hát pontosan azért, mert egy magyar, név szerint Élő Árpád volt az, aki kitalálta ezt a rendszert. Jobb, ha ezt mindjrát tisztázzuk.

A Default Date-es részt nem igen értem, valami olyasmi lenne, hogy szombaton default date-et kapunk az adott hétre, és hogy mindegyik csapat kiválaszt 3-3 időpontot, ami jó lenne neki, és a rendszer összegez?! Wut?! Ha valaki érti ezt a részt, segítsen ki, legyen szíves!

Aztán, ne is számítsunk arra, hogy 1-1 hetet sikerül arrébb tolnunk, mert valakinek meghalt a nagymamája, vagy megáll a szíve a medicnek a sok übertől, nem-nem, ebben a szezonban 1 kibebaszott Wildcardunk sem lesz!! Erre ügyeljen minden jelentkező csapat!!

Aztán, hiába nyersz meg egy TIER-t a csapatoddal, utána playoffok döntik majd el, ki is az igazi nyertes. Szóval, alap szezonban hiába tömsz meg mindenkit ököllel és bakancstalppal, ha playoffban te kapod majd meg a felsoroltakat a szádba. Szóval, az alapszezon után ne tessék fellélegezni, a playoff az, ami igazán dönt. Na azért az alap szezon sem az utolsó, elvégre be kell kerülni a playoffokba. 

Szóval, magyarok harcba, talán még jó is kisülhet ebből!!

2014. december 19., péntek

Ha a TF2 játékosok mellé zenét társítasz.

Desert Fox - Mikor a vodka a fejembe száll /MC Hawer és a Tekknő/
Zsirmo - Whiskey-t iszom jéggel /Jolly/ (És kólával)
OdriN - A feneked a gyengém /Halott Pénz/
keksz - Tőccsed /Athome/
sixt - Homok a szélben /Balázs Fecó/
The Doctor - Doctor, Doctor /Iron Maiden/
FX - A kalapos /Gondos Bocsok/ https://www.youtube.com/watch?v=stl2Y5e7ifo
Aysentaro - Matador /Rob Halford/
Somi - Rocket Queen /Guns 'n' Roses/ (Mert olyan jól megy neki a rocketjump)
Pepsiman - Cola Song /INNA/
guf - Büdös Geci Ember /Emberallergia/
v3ktor - The Coolest /JADEN SMITH/
VALEN - Láda sör az asztalomon /Bikini/
apokr1f - A legjobb barátom /Teki Lala/
kakmak - Az én Rickenbeckerem /Kölcsey Ferenc/
Faber - The Sound of Silence /Simon and Garfunkel/ (Remélem emlékszel anno, hogy mumon mennyit kiabáltál)
Lowász - A fragkirály /Lowász/
Ichigooo - Kiscsikó-sirató /Nagy László/
nymphen - Tűzvarázsló /V'Moto-Rock/ (Egyetlen gyengéje a kóla, az olyan neki, mint Superman-nek a kriptonit)
Süsü - Egyszer volt Pécsen kajmánvásár /Úr Gyula/
Syrette - Én az éjjel nem aludtam egy órát /Havasi duó/ (Ha emlékszel mi volt Budapesten ;)

Újabb prem dives ban!

Legutóbb cs:go-ban hallhattuk a hírt, hogy több profi, ebből élő játékost kaptak el csaláson, ezúttal a TF2 sem marad ki. 

A belga baud, aki már egyszer bannolva lett wallhack miatt, ezúttal is megkapta a maga kis 1 éves bannját, Aim Assist miatt (Ha valaki tudja mi ez, írja!). Baud 4 éve regisztrált etf2l-re, azóta 2x bannolva lett, szép teljesítmény.

Rajta kívül sorex is bannolva lett, ő is játszott már Premier div-ben, ám ő csak demok be nem mutatása miatt 2 hetet kapott.

Boldog Karácsonyt az etf2l cheat adminjainak!

2014. december 14., vasárnap

Vigyázz, hamisítják!!

Remélem nem kell senkinek sem bemutatnom v3ktort, aki anno 2010-ben mutatta meg nekem és csapatomnak (iFL) granary-n a kiérést demoval és soldierrel. Akkoriban még scout voltam, és in-game voice chat-ben semmit nem értettünk v3ktor-tól, olyannyira halk volt, de faszultunk és árgus szemmel figyeltük minden mozdulatát. C': 

Na de, hogy a lényegre térjek etf2l-en nézelődtem, és észrevettem hogy mások is hajtanak veko hírnevére. Volt, aki elég mélyen kapálózott, de senkit se tévesszen meg, az illető nem az igazi. Ez a svéd kis izé csak egy copy, semmi más...


Szóval, bárki aki meglátja ezt a fajta vekot, jusson eszébe, hogy ez nem az igazi! Vekóból csak 1 van, és ezt minden magyar TF2-es nagyon jól tudja!!


2014. december 9., kedd

Isten éltesse!!

Isten éltesse minden magyar tf2-es kedvenc játszóterének Atyját! 

Remélem e mondat alapján mindenki sejti kiről van szó! Bizony-bizony, arról, aki a seggetek alá tett egy libikókát, egy hintát, sőt még egy KÖRHINTÁT is! Szóval, ha rendszeresen jártok a Kartel kocsma, a Faluszéli Mulató, az Erdőszéli Nektárcsepegtető, vagy a Rozsdás Bökő bármelyikére, akkor köszöntsétek fel Zsirmot, aki sajnos idén sem lett fiatalabb, de remélhetőleg gazdagabb lett pár jókívánsággal. Szóval ezúton szeretném megköszönni neki a TF2 közösség iránti szeretetét, ami szervereiben és a rendszer közösségi játékokban rejlik, és ezúton az összes Cali törzsvendég nevében kívánok neki whiskeykólában boldog születésnapot!

Valamint, Zsirmo tiszteletére a Valve kiadta az End of the Line update-et, senkit se tévesszen meg semmi, ezt bizony Zsirmo születésnapjára tervezték!! Itt a videó, amiben a kék csapat születésnapi bulit szervez Zsirmonak, ám eldurvul a helyzet, mikor a piros csapat is szülinapi bulit csap:

2014. december 6., szombat

Sokoldalú TF2-es játékosok.

Az alábbi röplabdás leányzón fogom illusztrálni, hogy 3 féle TF2-es játékos van:


Az 1. a női játékos, aki a lány haját nézi, talán még meg is simogatja, példa rá: Somi.
A 2., aki a lány derekát, és kicsit attól lejjebb levő részt nézi, példa rá: VALEN.
A 3., aki a lány cipőjét nézi, ez lehet női játékos, vagy férfi is, utóbbi esetében sajnos nem heteroszexualitásról beszélünk, erre példa: sixt, gufi.

Ti melyikbe tartoztok?

2014. december 4., csütörtök

Basi az ítélethozó!

Nemrégiben játszottunk egy igen szoros 6v6 meccset (2 térképen is játszottunk). A csapatelosztás a következő volt:

1. csapat:
Medic: dexter
Demoman: ToMee
Soldierek: bmL, VALEN
Scoutok: apokr1f, n1ven

2. csapat:
Medic: zozz
Demoman: membrandj
Soldierek: nymphen, PushMyFinger
Scoutok: Somi, Tenuis

Ezek voltak a csapatok az első térképen, cp_fastlane-en. Egy igen megterhelő és szoros meccs volt, melyet végülis az 1. csapat nyert basimodel-nek köszönhetően. Ha nincs az ő általa lőtt rengeteg frag és megannyi sebzés, akkor bizony esélyünk sem lett volna. Úgy zuhogtak basi rakétái, mint az Armageddon-ban a meteorok. Egyetlen szerencséje az volt a 2. csapatnak, hogy basinak csak időközönként volt kedve játszani, néha csak spawn-unkat védte, hogy legyen némi esélye a 2. csapatnak is, így a végeredmény 4-1 lett.  LOG

2. térképen, snakewater-en máshogy volt a csapatösszeállítás:

1. csapat: 
Medic: nymphen
Demoman: dexter
Soldierek: bmL, Tenuis
Scoutok: apokr1f, n1ven

2. csapat:
Medic: PushMyFinger
Demoman: VALEN
Soldierek: ToMee, membrandj
Scoutok: Somi, Yoszi.

Mondani sem kell, basi itt is hullajtotta a rakétákat, csakúgy, mint a 2. csapat a könnyeit és az elvesztett pontokat. Végül 5-0-ánál be is fejeződött a meccs. Jó játék volt, még több ilyet! LOG

2014. december 2., kedd

ETF2L S19 magyarok!

Késve bár, de törve nem...

Kezdeném a gyászhírrel, hogy a legviccesebb, a legtehetségesebb, a legjóképűbb takokból álló és messze a legjobb intelligenciájú csapatunk, a GiB sajnos feloszlott S19 alatt, 4 lejátszott meccsükből 3 döntetlen és 1 vereség volt a skála, az okokat meg már kifejtettem, szóval ettől megkíméllek titeket.

A gyászhírt viszont követi a jóhír, mégpedig, hogy a másik Div 5-ös csapatunk, a The Last Chance 2. helyen végzett, mégpedig egy olyan csoportban, aminél nem igen kaphattak volna undorítóbbat. A TLC, vegyítve az oroszokkal és a finnekkel a lehető legkellemesebb pinggel rendelkező nemzetiségekkel, kűzdötte magát a 2. helyre, és bár meglehetett volna az 1. hely is, azért ne bánkódjunk! A viszonylag újonc csapat (mint csapat, inkább így mondva) 1. szezonját rögtön div 5-ben kezdték, bár ez nem meglepő, és egy szép eredménnyel zártak. Elnézve őket a szezon végeztével sem ültek le a kedélyek, folyamatosan gyakorolnak, remélhetőleg hasonlóan jól szerepelnek majd következő szezonban.

Következő jó hír a The Bherg Identity érdeme. Ők Div 6-os csoportjukat tömték meg kegyetlenül, annyira megalázták az ellenfeleiket, hogy azok sorra léptek ki. Nem csoda, tekintve, hogy legjobb barátom, apo küldte őket a pokol mélyére. Ha a totális div 6 dominálás nem lett volna elég, a playoff-beli ellenfelüknek sem hagytak sok esélyt, egy könnyed 6-0-val végződött a meccs. Következő szezonban minden bizonnyal Div 5-ben indulnak majd, már ha indulnak, remélhetőleg igen.

Következő szép eredményünk az 1MT-hez kötődik, ők egy meglepően erős start után is szép eredményeket mutattak fel. Ha valaki azt mondja nekem szezon elején, hogy ők 3. helyen végeznek majd a csoportban, valszeg megkérdeztem volna tőle, hogy lázas vagy? De szerencsére nem lett igazam, hogy következő szezonban bepróbálják-e Div 5-öt, az egyelőre ködös, remélhetőleg feljebb lépnek majd. Bár a csapat összegyűjtött egy Major Warning-ot status screenshot és demok feltöltése miatt, remélhetőleg ez a következő szezonokban orvosolva lesz. 

Végül a Lagg & Luck és a Game Over, akik Div 6G-ben 4. és 5. helyen végeztek. Az LL-nél azt érzem, hogy ők sokkalta inkább foglalkoznak a HL-el, mint a 6v6-al, de nekik megfelel az, ha a ligában játszanak. Őket nem zavarja, ha nem jutnak tovább, csak élvezik a meccseiket. 
Ellentétben a Game Over-rel, akik szezonról szezonra más-más felállással indulnak, ráadásul John etf2l-ről való bannolása is vesén vágta a csapatot, utolsó meccsüket nem is tudták lejátszani. Remélhetőleg John regelt még vagy 2-3 csapatra való accountot, amikkel majd indulhat S20-ban is. Bár 4. helyen végeztek, és szezon első felét nagyon szépen kezdték, sajnos így jött ez össze. 

Elmondható, hogy egy elég jó szezonnal zártunk, remélhetőleg következő szezonban is lesznek hasonlóan jó eredmények, hisz jön az évfordulós szezon! :o

2014. november 29., szombat

Újabb magyar zászló a bannoltak listáján...

Már volt erről többször is szó, hogy figyeljünk oda ezekre a demo feltöltésekre, és pont S19 alatt történt meg, hogy beszart a PREC, így egyik GiB-es meccs alatt konkrétan egyikünk sem vett demot, hát pechünkre pont erre a meccsre kérte admin gufi demoját, hogy miért senki sem tudja, mert sem az ellenfél, sem mi nem kértünk senkitől. (Hozzáteszem az admin kérte 2 ellenfelünk demoját is.) Sajnos értékelhető okot nem adtak az adminok, csak nagy pofával annyit tettek hozzá, hogy ha nem adunk demot, nézzünk szembe a következményekkel. Tipikus...

Nos, ahogy néztem a meccs linket, Afirax-szal is ugyan ez történhetett, ugyanis a játszó csapatok közül egyik sem írta, hogy ez vagy az a demo kellene bárkinek is, valamilyen oknál fogva az adminok kezdtek beletúrkálni 1-2 meccsbe, de hogy hogy találtak rá pont gufira, vagy Afirax-ra, azt a tököm se tudja... Mindenesetre a meccset megnyerte Afirax csapata, ám Afirax 2 hónapos eltiltást kapott. Ha a Lethal Factory Tactics nem oszlott volna föl, most bizony a HL szezon alatt sniper nélkül maradtak volna, és az is lehet, hogy ez a két hónap belesodródik majd a 20. szezonba is, bár ennek nincs nagy esélye, ismerve az adminokat. 

Mindent összegezve figyeljünk oda a demo vételre, szerencsére az első alkalomkor egy figyelmeztetést kap a csapat, de azért mindig legyetek résen! 

2014. november 28., péntek

Bizonyíték, hogy a TF2 régen is világhírű volt!

Sikerült összegyűjtenem pár hivatkozást, ami tisztán kimutatja, hogy a TF2-vel nem csak 2007 óta játszanak, sőt, a múltban sokkalta nagyobb hírnek örvendett!

Először is a híres magyar költő, Arany János balladájában találhatunk egy utalást, mégpedig a 'Szondi két sapója' című költeményében. A szöveg úgy alakul, hogy: "Két ifjú trédel, fejükön sipka."

A következőt nem régiben találtam, tavaly nyáron olvastam a Pusztítás útja című könyvet, amit Drew Karpyshyn írt, és itt el is mondom, hogy az egyik legjobb Star Wars könyv, mindenkinek ajánlani tudnám. Szóval, itt egy kis spoiler jön, ne nézzen ide, aki szeretné elolvasni (már a könyvet). Ebben a történetben alakul ki a Sith-ek egyik legnagyobb szabálya, hogy csak 2 lehet, 1 mester és 1 tanítvány, a könyvben így volt megfogalmazva:

"Kettőnek kell lennie: nem többnek és nem kevesebbnek. Az egyik, hogy birtokolja a sapkákat, a másik, hogy sóvárogjon a sapkák után."

Véletlen lenne?! Ha azt gondolod, hogy ezek mind a véletlenek szüleményei, akkor megsúgom, nem csak ezzel a kettő utalással készültem. A következők után biztosan úgy véled majd te is, hogy a TF2 bizony nagyobb körökben is benne volt/van.

Biztosan sokan ismeritek Ray Charles-t, a híres zongorista énekest. Ha nem ugrana be így a neve, akkor a következő szám  (amit a TF2 miatt írt meg) alapján biztosan beugrik majd, aminek a címe nem más, mint a "Hat the road Jack", ami arról szól, hogy Jack bescammelte kedvesét, aki ezért a Valve-hoz fordult, akik örök trade bann-ra ítélték Jack-et. 

Külön egér is készült a TF2-höz, ami a Mad Catz márkanévhez fűződik. Bizonyára sokan ismeritek, jó billentyűket, füleseket és talán a legjobb fight stick-eket gyártják. Na gyártanak ők egereket is, egy egész sorozatnyit a TF2-höz csináltak, amit H.A.T. névvel adtak ki. Nekem is ilyen egerem van, mégpedig H.A.T. 7, ami extrém külseje mellett az egyik legjobb egér sapkavadászatra, és a random drop is nagyon kedvező mellette.

Végül, de nem utolsó sorban, a legnagyobb sapkabuzi:



2014. november 27., csütörtök

Végre közétek tartozom!!

A mai napon én is elértem a TF2-es közösség átlag életkorának a háromszorosát, azaz a 12-őt, így végre úgy érzem, hogy a közzöséghez tartozom. 

Először is, szeretnék bocsánatot kérni Zsirmótól, mert egy ideje már nem nagyon sikerült a heti 1 cikk írása, de most megpróbálok majd felzárkózni. Kifogásként azt tudnám felhozni, hogy ez a 3. hét, hogy 10 órázok hétközben, és még 2 szombatot is lenyolcaztam ( Remélem mélységesen sajnálsz majd.). De remélhetőleg hétfőn esik majd itt Pécsett vagy 2-3 méter hó, és nem kell majd annyit gürcölnünk. 

Másodszor, de annak is az első felében köszönöm nymphen-nek a legdrágább háziállatot, amit valaha kaptam, be is mutatom nektek Ubult:


A másodszor 2. felében köszönöm Somi-nak, Keni-nek, OdriN-nak, és v3ktor-nak (Meg majd a többieknek is, akik a cikk után teszik meg :D ) hogy felköszöntöttek. 

Harmadszor köszönet kakmaknak és devdd-nek, hogy megnyerték nekünk S18-ban Div 6-ot!

2014. november 22., szombat

TF2-es galambok!

Most kivételesen nem Archimédes-re gondoltam, hanem v3ktor-ra és OdriN-ra, ugyanis, ma hogy hazaértem azt vettem észre, hogy annyira összemelegedtek, hogy egyszerre mentek el!!


ÉRTED?! :D ELMENTEK!! HAHAHAHAHA!

2014. november 18., kedd

Hogyan szerzett Süsü Max head-et!

Igen, sokak kedvence a Max Head, ami első ránézésre is, és 100. ránézésre is kibaszott buzis, de nem zavar ez senkit, hisz drága, ezért meg kell venni!!! MOST HOGY ÍGY RÁJÖTTEM, NEKEM IS KELL!! LILA SZÍNBEN! JA NEM, A NAGY LÓFASZT!!

Szóval, mivel a sapka olyan híres, így Süsü azt gondolta szerez magának egyet. Nagy boldogan fel is töltött egy képet facebook-ra, ahol nagyban felvág azzal, hogy ő bizony szerzett magának egyet:


És bizony belike-oltam a képet, mert ez a helyes módszer a Max Head megszerzésére!! Szép volt Süsü, a többi TF2-es, aki Max Head-del rendelkezik, gondoljon arra, hogy azért a kurva sapkáért egy ilyen vizsla megbaszott egy élő nyulat! További jó Max Head viselést mindenkinek! (Igen Odrin, ez neked szól!)

2014. november 10., hétfő

Ilyen egy barát?!

Legjobb barátomnak, aponak próbáltam kedveskedni egy kis frappáns név poénnal, ám ő ahelyett, hogy nevetett volna, a lelkembe tiport. Ezért szeretném, ha mindenki megtudná, milyen ember is ez az apokr1f!! Egy velejéig romlott, öntelt szemétláda, aki attól sem hátrál meg, hogy az olyanokat, akik a szarból emelték a fellegekbe (én) megbántson... Lássátok:

2014. november 9.
13:48 - n1ven: fapokr1f :D
13:48 - n1ven: Ez most jutott eszembe :D
13:50 - n1ven: Nem tetszik? :'c
13:50 - apokr1f: szóra se méltatom
13:50 - n1ven: Hülye fasz!
13:50 - n1ven: Baszdmeg én jobbnál jobb vicceken gondolkodom, aztán így a földbe taposol? :'c
14:00 - apokr1f: szar vagy sajnos, nem én tehetek róla
14:00 - apokr1f: üdv
14:01 - n1ven: Ennyire még nem bántott meg senki.
14:02 - n1ven: A saját kutyámnak nem mondanék ilyent...
14:02 - n1ven: Nem hogy a legjobb barátomnak!
14:03 - apokr1f: :DDDDD
14:03 - apokr1f: nincs is kutyád
14:03 - n1ven: HÁT EZAZ!
14:03 - n1ven: Még a nincs kutyámnak sem mondanék ilyet!
14:04 - apokr1f: azért nincs kutyád
14:04 - apokr1f: mer még ő se szeretne
14:05 - n1ven: Úristen! Hát elmondom neked, van nekem plüss állatom basszad meg, soha, ismétlem SOHA a kurva életbe egyik sem mondott rám egy rossz szót!
14:05 - apokr1f: a hátad mögött
14:05 - apokr1f: csak
14:05 - apokr1f: mert szarba se néznek
14:05 - apokr1f: :(

2014. november 9., vasárnap

Betekintés a GiB feloszlásába!

Mivel sokan basztattak már, így inkább leírom mi is történt, hogy megelőzzük a további felesleges beszélgetéseket!

Igen, igaz volt a hír, hogy Sixt megitta a ki nem fizetett rumomat, de nem ez volt az elsődleges ok, amiért feloszlottunk. Először is, ott indult a dolog, hogy megnyertük a Div 6-os szezonunkat, ekkor elég sok kritika érte szegény tuját, és a sok basztatás miatt úgy döntött, hogy kilép. Sajnos ekkor már úgy állt a helyzet, hogy a fun helyett inkább feszült komolysággal vettük a meccseinket. Tuja helyére érkezett Rape, akinek mindenki örült, tekintve, hogy jó gyerek és jó soldier is, valamint Mahna Mahna-ban is együtt játszottam vele, így a több hónapos csábításomnak végül beadta a derekát és nyáron csatlakozott hozzánk. (Bár nem tudom, nyár volt ekkor már?!) Ezután elmentem egy elég hosszú nyaralásra. Ezelőtt már korábban is voltak problémák azzal, hogy nélkülem nem nagyon gyakorol a csapat, így az 1 hónapos nyaralásom alatt nem mondok azzal sokat, ha 2 meccset játszott a csapat, emiatt is jól összekaptam többiekkel. Szóval, visszatértem augusztus elején, közepén, fene emlékszik már. Ekkor még nem volt akkora gond, újfent belekezdtünk a majdnem minden napos gyakorlásba. Körülbelül szeptember tájékán, de talán még előtte kezdődött el gufi és sixt közötti vita, miszerint gufi szarul helyezkedik, nem segít sixt-nek, stb. Emiatt voltak elég nagy veszekedések. És ekkortájt már agyfaszt kaptam/unk Rape laggolása miatt is, így legtöbb war abból állt, hogy v3ko, sixt és én rageltünk, mint állat, valamint Odrin megsértődött és nem beszélt a meccs alatt.

Aztán jött a szezon, ami alatt nem hogy nyugodtan, de még nyugtalanul sem tudtunk gyakorolni, tekintve, hogy hétköznap sixt és én korán feküdtünk le munka miatt, hétvégén pedig Odrin és veko nem tudtak játszani, tekintve, hogy ekkor már együtt voltak, és inkább egymással voltak elfoglalva. Aztán jött az, hogy Odrin és veko miatt azt hittem, hogy a kardomba dőlök. Sajnos ekkor már késő volt, de megpróbáltam beszélni velük mi lehet a hiba, de ezután talán 2 nappal sixt úgy döntött, hogy ebben a csapatban már nincs mit megmenteni, kihoztuk amit tudtunk és kilépett. Ekkor már úgy voltam, hogy eleget próbáltam gufira és sixtre is hatni, hogy beszéljék meg egymással a dolgot, és azt mondtam sixt-nek, hogy teljesen igazad van, egy cseppet sem fogom megpróbálni visszatartani, és azt is megmondtam, hogyha kilép, akkor feloszlatom ezt az egész, belülről rothadó csapatot, mielőtt végleg megutálnánk egymást a tagokkal. És így is lett a dolog, mindenki ment a saját útjára, guf keniékhez, sixt lowászékhoz, többiek meg egyelőre a seggükön ülnek. Én személy szerint véglegesen befejeztem a 6v6-ot, egyetlen egy okért fogok csak visszatérni, ha cp_taxmaxx-ot beteszik etf2l-re. Ha annyira kihal a tf2, akkor visszatérek majd. Rape elmondása szerint nem csak a 6v6-ot, de a tf2-őt is végleg abbahagyja, Odrin és v3ko pedig a tanulásra fognak majd koncentrálni. Guf és sixt továbbra is megmaradnak ostobának sajnos, de ők jelenleg űzik még az ipart és a mai meccseken is lehet nekik majd szurkolni! 

Szóval ez voltunk mi, a Gibusz Düdzik. Még mindig szeretjük egymást, kivéve én sixtet, ő továbbra is egy szardarab marad, hogy változna sósavvá a gyomrában lévő rumom. Valamint v3ko bele is folyjon ki a húgycsövén keresztül, amiért megette az összes nekem szánt aranygaluskát!! Viszlát!

ETF2L magyar meccsek!

Tudom, nem igen foglalkoztam mostanában etf2l-el, azonban most egy rövid cikk erejéig megpróbálom bepótolni. A szezon lassan véget ér, így már nem fogok összefoglalót írni, csak ha véget ért minden magyar csapat szezonja. Szóval a mai napon több izgalmas meccs elé is nézünk. 

Először is a The Bherg Identity utolsó és legfontossabb meccse, amin eldől, hogy ki lesz a csoportelső. A szintén veretlen FireFlies ellen fognak játszani, ám mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a TBI-hez csatlakozott az a Süsü, aki Div 3-ba vezette a tr-t, valamint a GiB oszlásával Gufi is új csapatot talált magának. A két játékos mindenképp nagy előnyt jelent majd a csapatnak.

Aztán a The Last Chance is egy erős meccs elé néz, ugyanis a finn Dinoraur csapatban többek között a div 3-as Hisoka és Konna is benne van, valamint a finneknek is egy vereségük van a magyarokhoz képest. Sixt csatlakozásával már végképp nem tudom, hogy ki lesz majd a TLC scoutja. Sixt mellett még Ssirdy is csatlakozott, minden bizonnyal ő lesz majd a medic.

Végül a Lagg&Luck is ma játssza utolsó meccsét, ám ez már nem oszt nem szoroz, Div 6-ból sajnos már nem fognak továbbjutni. Hozzájuk nem csatlakozott senki, ám Syrettetől, Komcsitól és frozertől búcsúzott a csapat.

Hajrá magyarok!

2014. november 7., péntek

Amikor az egész friend listed a kegyeidért esedezik!

Ma olyan történt, amitől megindult a könnyem. Egyrészt hagymát kellett puculnom, valamint jó erősen tökön rúgtak.

Ja nem. Szóval a történet ott van, hogy a steam annyira ki akarja mutatni felém őrült szerelmét, hogy bebugoltatja a friend listemet. És lássatok csodát, ily módon tette: 


Jól nézzétek meg, mikor voltak utoljára online-ak az alábbi képen látható ismerőseim. :))

Valamint egyszer már ha jól emlékszem kiraktam steam community-re, de gondoltam megosztom itt is veletek az egyik kedvenc Lord lemezem borítóját:


V3ktornak meg üzenem, hogy sehol sincs egy kibaszott 'i' betű a Lord után!!

2014. november 2., vasárnap

Somizálódás!

Új divat vette át a helyét a Cali Kartel fiataljai között, ez pedig nem más, mint a Somizmus. Az egész lényege, hogy az apró, törékeny és gyenge lánynak (Aki nem mellesleg összecsukta Ichigoo-t és Lowászt is.) imponáljunk azzal, hogy a nevünket Somizáljuk, és a nevében minél több killt és dominálást gyűjtsünk. Íme:


És akkor lehet gondolkodni ki kicsoda. A 'somuljmeg' igen viccesre sikeredett. :D

2014. október 31., péntek

ETF2L HL Season 7

Majdnem UGC-vel egyvonalúan el is indult az új etf2l HL szezon, ahol 2 magyar csapatunknak is szurkolhatunk, meg van még 2, ahol elszórtan láthatunk magyarokat. Míg a Jaffia Div 6A-ban helyezkedik, addig a White Storm Div 6F-ben.

A White Storm csoportjában mindenki újonc, kivéve a The Tiny Waffles-t, akik már 2 szezont is játszottak, ám a csapat oszló félben van, ezen kívül az IzNoGood játszott a Highlander Open-en, ám nem sokáig jutottak. A White Storm felállása:

Scout: Blenar
Soldier: Killl93
Pyro: Ghost
Demoman: Pepsiman/Alfa
Heavy: Sharky/Pr3dator
Engineer: sweetspy/Tapsi
Medic: Echo
Sniper: kakmak, Steinberg
Spy: Black

A Jaffia csoportjában 3 csapat is játszott a Highlander Open-ben, de a helyzet nagyjából itt is ugyanaz, csupa újonc csapat, legnagyobb ellenfél talán a litván PizdiBringers lehet. A Jaffia felállása:

Scout: Sanyavok
Soldier: Sybarita
Pyro: Grim
Demoman: Salgo (Bár blacklisted accounttal nem fog tudni játszani.)
Heavy: Davidius, REASER 
Engineer: Rambo_Janos
Medic: Darklight
Sniper: Bolondgyerek
Spy: Fucktard, Zloth

Végül tényleg Div 3-ba került a Legal Factory Tactics, ám nagyon valószínű, hogy itt véget is ér a menetelésük, a csapatból 3-an is kiléptek (Köztük Ares is.), így jelenleg 6 emberrel fognak neki vágni a ligának, ami valljuk be nem lesz egyszerű. 

2014. október 30., csütörtök

Csak hogy tisztázzuk a helyzetet!

Nem tudom ki kezdte el az Ares-os képek gyártását, vagy a képek gyártására való felbuzdítást, de bárki, aki azt hinné, hogy én voltam, az téved! Teljes mértékben hidegen hagy ki is valójában Ares, én egyedül az alapján ítélek meg bárkit is, amit felém mutat a steamen/online. Az ilyesfajta személyeskedést teljes mértékben elítélem! 

Tehát még egyszer, nem én voltam, nem én szedtem rá a főkolompost, hogy csináljon ilyet, és semmi egyéb más közöm nincs a dologhoz! Az sem érdekel ki terjesztette el ezt a dolgot, ez a fajta szarkeverés nem az én reszortom.

2014. október 28., kedd

Vigyázz a Cali adminokkal!

Azt gondolná az ember, hogy nyugodt lehet, ha Cali szerveren játszik, ám amit nemrégiben megláttam az adminokról, az bizony ezt megcáfolja!

Biztosan sokan hallottatok már az internet adóról, és a Pesten történt szép nagy tüntetésről. Nos, a csendes tüntetés még hagyján, de amikor a tüntetők gépházakkal, monitorokkal és billentyűkkel kezdték meg ostromolni a Fidesz-székházat, az már durva volt. És ekkor döbbentem meg, hogy a huligánok között nem egy Cali admin is szerepelt!

A híradóban leadott videóban nem az hallatszott, hogy 'hazaáruló', hanem hogy 'Cali áruló'. Ugyanis értesüléseim szerint Orbán Viktor és Navracsics Tibor is Cali törzsvendégek voltak, ám mivel Kálmán Olga a Gamedayirodára jár, így Orbán és Navracsics is elpártolt. Nos, a Cali adminoknak ennyi elég is volt, fogták a régi szervergépeket, és bumm, odaajándékozták Orbánéknak. Ez szép dolog lett volna, ha teszem azt nem az ablakon át küldik be a gépet a házba...

Itt a kép, ahol jól látható hogy VALEN, dolmar, ToMee és Zsirmo együttes erővel hajítják be a gépet, én úgy gondolom, hogy ez tűrhetetlen...


Úgy érzem, hogy ez adminokhoz mérve is hallatlan most már! Engedjünk az adminok általi elnyomásnak?! Hagyjuk, hogy ők diktáljanak, ha az internet adót a kormány kényére kedvére ki és bevezeti?! AZT MÁR NEM! Nem hagyom, hogy az én magyar narancs fáimat tarolják el gépházakkal! Ezt nem hagyhatom! Kérlek segítsetek ti is nekem, hogy a Cali adminok ne dobálózhassanak szabadon szervergépekkel! Nem én vagyok az egyedüli, aki monitorok és billentyűk repülő zápora miatti elnyomásban ér! Csatlakozzatok ti is, hogy a Cali adminok ne dobálózhassanak szabadon elektronikai eszközökkel!! 

2014. október 23., csütörtök

A kisgyerekes játéknak vége...

John már régóta pengeélen táncol etf2l accjaival, és ezúttal utolérte őt a végzet. A mai etf2l banpostban mindössze 24 accountját tették fekete listára Sam-nak és John-nak. Míg Sam és John accountját bannolták etf2l-ről. Nos, ez a fekete listás dolog nem tudom egészen pontosan hogyan megy, de minden valószínűséggel az 1MT-nek és a Game Over-nek is új emberre lesz szükségük John és Salgo helyére.


Üzenet Zsirmo atyánktól!

Közeleg a Halloween, és hát hol máshol játszanánk az event mapokon, mint a Cali szervereken?!

Bezony, ugyanis a Rozsdás Bökő, valamint az Erdőszéli Nektárcsepegtetőn egészen a halloween végéig event map fog menni, nem lesz más map, viszont aki már nagyon unja ezeket, azoknak még mindig ott a Faluszéli Mulató, valamint a Kartel Kocsma, azokon ugyanis a sima map-ek fognak futni.

Szóval, halloween-ra fel!

2014. október 22., szerda

Pesti tali képei.

Sajnos nem mindenkiről készült kép, és nem is a legjobb minőségben, de amik készültek, és a jó ízlés határain belül vannak:

Desert küldeménye Syrette felé.

Fappy, a falfestés előtt.

nymphen, ekkor még szárazon
A Cali szerverek Atyja, Zsirmo!

Végül a legjobban sikerült kép, Syrette és n1ven.


2014. október 21., kedd

A Cali Kartel Himnusza!

Itt a híres dal, amit lowász költött (Én 2 sort adtam hozzá!), és terv szerint elénekelte volna a karaoke-n, de ez sajnos nem jött össze, szóval itt a csodás darab, aminek rengetegen részei vagyunk! (Aki felismeri az eredeti dalt, az nem, ismétlem NEM kap semmit.)

Fragkirálynak hívják a háta mögött,
Az új fiút, ki a cali szerverre jött.
Ha bekapcsolja aimbotját,
Fejlövés száll a szerón át,
Odavonzza a noobok táborát.

A spawnról kifelé menet, ha hátbalőőő,
Már rögtön ki is léptél a ragetől,
Róla bárki megmondja,
Tíz alázás a rekordja,
Nem mutatsz ma nála nagyonbb menőt

Ő a Fragkirály, ő a Fraggkirály
Ő a Fragkirály, ő a Fraggkirály
Ha feltűnik a falu széle között,
A noobok összesúgnak a háta mögött,
Ha feltűnik a rozsdás bökőd előtt,
A noobok összesúgnak a háta mögött.

A premdiv meccsre mercként ha betér,
A csapatok sorban állnak kegyeiért,
De ő csak lazán besétál,
A pingwinnek airshot jár,
A n1ventől egy über droppot vár.

A közelében ugyan nincsen lány,
De egy oltári jó sapka, a haján
A badwateri halomban
A random krit jót csattan
Az adminok, rögtön bannoltak.

Ő a Fragkirály, ő a Fraggkirály
Ő a Fragkirály, ő a Fraggkirály
Ha feltűnik a erdő széle között,
A noobok összesúgnak a háta mögött,
Ha feltűnik a kartel kocsma előtt,
A noobok összesúgnak a háta mögött.

Ő a kempelő,
Ő a testlövő,
Ő a bannoló
Ő a tauntoló,
Úgy szeretnék én lenni a Fragkirály.

A pesti tali aranyköpései.

Syrette volt olyan jól nevelt, hogy összegyűjtötte az este legjobb beszólásait, így ebből is ízelítőt kaphattok:

Első mikor Zsirmo megérkezett, Syrette-nek magyarázott, a történetre nem emlékszem, hogy vagy valami csajról volt szó, vagy valami buzulásról:
Zsirmo: Ha majd 35 leszel, te sem válogatsz majd így.
n1ven: Az hát Syrette, ne nevesd ki, mert nem áll fel neki 35 évesen.

Lowász Syrette-hez: Te tényleg mit látsz a szememben? Értelmet, vagy józan..
Syrette: PÉNZT!

n1ven: Tényleg, Fappy hol van?
Lowász: Nem tudom, éppen kiveri a wc-ben.
n1ven: És nekem nem szólt?!

Lowász: Azért jó, hogy nem jöttél abba a buliba, volt ott egy csaj... a nagymamájánál aludtunk.
Syrette: És megdugtad?
Lowász: Ja, reggel.
Syrette és n1ven szinkronban: A NAGYMAMÁJÁT?!

Lowász: Ne idegesíts már, úgy adták át ezt a lakást, hogy benne volt a mikroban a kenyér!
n1ven: DE UGYE NEM DOBTAD KI?!

Syrette és Somi veszekedése, ami arról szólt, hogy Somi nem hord melltartót:
Syrette: Majd 50 évesen nem fog így állni a melled.
Somi: Majd teszek róla, hogy így álljanak.
Syrette: Hmm, zsííír.

Sajnos nem írta le senki Syrette és Doctor veszekedését, de az biztos, hogy szétröhögtem rajta az agyam. Valamint így visszaolvasva talán nem tűnik annyira viccesnek, de akik ott voltak és hallották ezeket, azoknak remélem jó élmény lesz visszaolvasni.

2014. október 20., hétfő

Hogyan idd seggrészegre magad PingWIN-nel és Lowásszal?!

A helyzet igen egyszerű, végy mézes Jack-et, valamint Red Stag whiskey-ket, bár a Red Stag-est jobb, ha más veszi. Töltsd félig a poharat, igen a poharat, és igen, félig! 
Mindannyiszor húzd le az üveg tartalmát (Ha kifogyott újra kell tölteni értelem szerűen.) akárhányszor:

a) Syrette-t megrúgja/megveri egy lány
b) Somi simogatni kezdi OdriN haját
c) Syrette kiborítja Somi italát
d) kiderül, hogy Zsirmo 34 éves.
e) v3ktor csúnyán néz valakire a metrón
f) n1ven elmondja Desert-nek, hogy ne hozzon vodkát
g) Doki felvillantja vérengző mosolyát
h) Lowász lefesti a lakása falát
i) PingWIN lehúz egy pohár whiskey-t
j) Lowász is lehúz egy pohár whiskey-t
k) Desert annak ellenére, hogy el lett neki mondva ne hozzon vodkát, hoz
l) Syrette-nek pénzt ad lowász
m) Doki és Syrette szépeket mond egymásra (Najó, ha csak ezt nézzük, akkor nem leszel részeg...)
n) a Pestiek elvesznek Pesten
o) Zsirmo ránéz egy olyan nőre, aki nem a felesége és még csak nem is az ő korosztálya
p) nymphen alkoholt iszik (Najó, ha csak ezt nézzük, ettől sem leszel majd részeg...)

Ha ezeket a pontokat követed, biztos lehetsz benne, hogy nem fogsz, nem hogy józan maradni, de még élő ember sem lenni. Szóval, ha azt tervezed, hogy egy egész napod kimaradjon, kövesd ezt a kis ivós játékot!

Ha nektek is sikerül a fejenként 9-9 deci tömény, mint PingWIN-nek és lowásznak, akkor bizony ti is kiléphettek majd a pub árnyékából! Hajrá-hajrá, és jó szórakozást!

TF2-es tali Pesten!

Remekbe szabott szervezés ide vagy oda, valahogy csak sikerült összehozni valamit, szóval a lényeg az, hogy 18.-án, 19.-én volt egy TF2-es tali, ami arról szólna, hogy iszogatunk, bulizgatunk stb.
Az 50 meghívottból lett kb 12, de azért így is durvára sikerült a dolog, de mielőtt a lényegbe vágnék, azért leírom hogyan kezdődött.
Tehát, viszonylag elég későn, 7:30-kor induló pécsi buszra szálltam fel. A rövid út 4 óra 14 percig tartott, kicsit sem sírtam már 1 óra után. Előző napi megbeszélés után kiderült, hogy a 4 ember közül 1 fog kijönni elém, és ezt az egy rendes embert is lemajmozza Desert...
Az az egy rendes ember nymphen volt, aki ahelyett, hogy az éhező galamboknak adná a rágóját, inkább kidobja a kukába... Na mindegy, nymphen készségesen volt a kalauzom, nélküle lehetséges, hogy még a váróteremből sem találtam volna ki, de nagy nehezen sikerült metróval elmenni, oda, ahol lowásszal találkoztunk. Lowász  lakásába érve lecuccoltam, majd elmentünk Marika néni kávézójába, ami bizony zárva volt, és mivel amúgy is már vagy 2-3 órája sétáltunk, nymphen visszament a koleszba enni, míg lowásszal újabb 3 órát sétáltunk, hogy betérjünk a kutya/macska vágóhídra, ahol egy aranyos ázsiai néni vagdosta fel nekünk az élőhúst, ami még nyávogott eleinte, pár suhintás után már nem mozdult. Miután kiderült a szerencsekekszemből, hogy én 2 lábbal járok a földön, olyannyira boldog lettem, mint még soha. A nagy kajálás után elmentünk volna Rakkához, ám inkább Lowászék házához mentünk, ahol kicsit TF-eztünk, dalt költött lowász, aztán romantikus zongora szolót adott nekem, miközben mélyen a szemembe nézett.
Utána lowász beoltotta a húgát, majd mentünk vissza a lakáshoz, ahol bevártuk a többieket... A többiek: OdriN, v3ktor, Syrette, Somi, nymphen, PingWIN. Szóval így elindultunk egyszer meglátogatni Desert-et, hogy miért nem értette senki, utána elmentünk a Deák térre, ahol találkoztunk Zsirmoval és Fappyvel. Kis iszogatás után vissza is tértünk lowász lakásához, ahol is pár óra gyaloglás után sikerült is megtalálni a karaoke bárt, ahova eredetileg is menni akartunk...

Szóval a karaoke bár, ami arról szólt, hogy Somi dalolászott, letapizott minden csajt, és táncolt nymphen-nel, a többiekkel azon voltunk nehogy lefolyjunk a székről. (Ami 15 személyre szólt, de 7 ember úgy fért el, hogy 2 a másikak ölében feküdt.) Közben OdriN és v3ktor hazatértek, úgy hogy még annyit sem mondtak, hogy lófasz a picsádba Lowász...

Úgy éjfél tájt felpattantunk, és visszabaktattunk Lowász lakásához, ahol kezdődött a durvulás. Miután lowász és PingWIN elpusztították Zsirmo whiskey-ét is, a kóla sem maradhatott nyugton, először nymphen-t locsolták le, el ne hervadjon, végül a földön végezte, a kólát követte Desert vodkája, de még a vodka előtt a francia kulccsal meghúzható asztal is gyors halált szenvedett, végül utolsó pillanatban, de Zsirmo megmentette a pálinkát a biztos haláltól... Ekkor következett a falfestés, de olyan falfestés, amilyet talán még senki sem látott. Nem mondok nagyot azzal, hogy a padló, és Fappy táskája több festéket kapott, mint a festeni kívánt fal. Szerencsére sikerült időben kimenteni a cuccokat, végül fogtam a festékes bödönt, és beraktam a szekrénybe, remélve, hogy a részeg lowász azt már ki nem szedi onnan :D . Miután PingWIN-t sikerült lefektetni, megérkezett Doktor, vagyis nem tudtok hogy ő az, mikor kopogott. Mikor kinéztünk az ajtó kukucskálóján, ez a kép tárult elénk:

Ja nem, de azért kurva vicces a kép :DD. Szóval, Doki elmesélte milyen jó kapcsolatban is van a főnökével, és végül sikerült Lowászt is lefektetni, aki egy könnyed mozdulattal megszabadult a matrac lehányt felétől (Igen, megfordította.). Ezután újabb 3 óra séta következett, majd a Trap nevű pubba beérve Syrette próbálta úgy beállítani az italkihozatalt, mintha ő hívott volna meg mindenkit egy kékes zöldes kis trutyira, de végül kiderült, hogy Desert fizetett. Ekkor derült ki, hogy Somi nem hord melltartót, de még 50 évesen sem fog. Talán ha egy órácskát voltunk itt, végül úgy döntöttünk Syrette-el, ideje búcsút inteni a többieknek (Igen, én Syrette-el aludtam!!). Szóval a könnyes búcsú után Syrette mellé feküdve egymás szemébe nézve... ja nem, ő egy pótágyon aludt, én meg a földön, ennyi, nem is nyúltunk egymáshoz, még csak az eszünkbe sem jutott ilyesmi, OKÉ!?

Nem tudom pontosan, úgy 1 óra körül keltünk, 14:20-kor induló sebes busszal indultam haza, ami sajnos nem volt gyorsabb annál a busznál, ami Pestre ment, ugyanis ez is 4 óra alatt tette meg az utat. Szóval nagy nehezen hazaértem, ahol már záporoztak az öklösök felém, hol is van már a cikk, szóval 1 napos késéssel bár, de törve nem, itt van az első cikk. Örültem a többieknek, köszi ezt az élményt.

Végszó: A buszjegy még mindig kurvadrága.

2014. október 12., vasárnap

ETF2L S19 magyarok.

Már jó pár meccs lefutott a szezon alatt, és jó hír, hogy minden magyar csapatunk szerzett már pontot. Az már mellékes, hogy a The Bherg Identity ellenfele droppolt, így a nyert pontokat sem kapták meg sajnos.

Kezdjük is velük, első heti ellenfelük az osztrák Team Oachkatzlschwoaf, amelynek a Div 3-as Kuferl és a Div 4-es Chillerbear is tagja. Ez nem állította meg Keniéket, és egy könnyed 5-0, 5-0-ás eredménnyel verték el ellenfelüket. Több meccset még nem játszottak le, következő ellenfelükkel 19.-én játszanak majd. Az újonnan érkezett tagukkal, Vendulummal mindenképp erősödött a csapat, az annó Div 5-ös Mahna Mahnában játszó medic nemrég tért vissza a TF2 világába, de első meccseként nem rossz kis eredmény ért el.

Másodikként a Lagg & Luck, akik mindkét meccsüket elvesztették, de 1-1 map-et golden cap-re tudtak menteni, de azokat sajnos elvesztették. A srácok valahogy nem tudják megtalálni a megfelelő felállást. Frozer és SteinBerg csatlakozása mellett Birdy elhagyta a csapatot, valamint a 2 meccsen is más-más felállással játszottak. Következő meccsüket 16.-án játsszák majd a szintén magyar Game Over ellen.

Következőként nézzük is a Game Over-t. A srácok nagyon sietnek a meccsek lejátszásával, már 3 meccsnél járnak, amiből 2-őt vesztettek és 1-et nyertek. Egyik meccsük eredményét még nem fogadták el. És bár most talán megtalálta a GO a megfelelő felállást, ám ez a felállás szezon előtt jött létre nem sokkal, így híján vannak a megfelelő összeszokottságnak.

Div 6F-ben induló 1MT viszont szárnyal, eddig 2 meccset játszottak, mindkét meccsen 5-0, 5-0 volt a végeredmény a részükre. Week 3-as meccsük wildcardolva lett, valamint a többi meccsüknél sincs időpont.

Szintén F csoportban, de már Div 5-ben a Gibusztalan Düdz! a tavalyi csoportnyerés után nem igen tudja formáját hozni, 2 meccsből mindössze 2 pontot hoztak. Valamint egy Warning-ot is kapni fognak hamarosan, ugyanis a 2. heti meccsről kérnek demot az adminok, ám mi nem vettünk. GG.

Végül utolsó csapatunk a The Last Chance, akikhez nemrég csatlakozott zhoxk, valamint Fappy hagyta el a csapatot. Ők jelenleg 1 meccsnél járnak, és azt bizony meg is nyerték. Következő ellenfelükkel 16.-án játszanak majd.


2014. október 7., kedd

TF2 cosplay magyar oldalról.

Biztosan már sokan láttátok Dávishun nazgul cosplay-ét, ami remekre sikerült, ám nem csak ő az egyetlen cosplay-es aki TF2-zött már. Az alábbi képek a Mondocon 2014-es őszi eseményén készültek. Szép kis RED stack, mondhatom...



A friss, meleg Jarate-nál nincs is jobb.

Forrás: https://www.facebook.com/esportmilla

2014. szeptember 28., vasárnap

Győztes meccsel indítottunk?

Az 1MT, attól függetlenül, hogy ellenfelük elég amatőr volt megmutatta, hogy igenis számolni kell velük a dobogóért való harcban!

Míg processen nem több mint 7 perc kellett, hogy eldőljön kié a 3 pont, addig badlands-en kevesebb, mint 9 percbe telt az 1MT-nek lenyomnia az orosz ellenfelüket. A 2 map alatt az ellenfelüknek összesen 11 killje volt. Valamint BizBasz a meccs előtt már sejtette, hogy ez a csapat nem igen ért a kompetitív TF2-höz.

Azonban az öröm túl korai, ugyanis az 1MT minden bizonnyal Warning-ot fog kapni, sőt, akár még Def losst is maga után vonhat Ares okossága, miszerint miért is ne játsszon fake accounton, ami nem hogy nincs a csapatban, de még beregelve sincs etf2l-en. A White Storm is emiatt bukott nemrégiben a Jaffia ellen, ugyanis Awnia-t, mint nem engedélyezett beugrót használták. Ezen kívül Valikund még not verified volt a meccs alatt, szóval ő is beugrónak számít. Remélhetőleg az adminok kegyesek lesznek.

2014. szeptember 27., szombat

Kezdődjön hát a magyar gála!

A nemrégiben induló, szám szerint 19. szezonban 6 magyar csapatunknak szurkolhatunk, ám még nincs lejátszott meccs a részükről.

Első magyar meccset az 1MT fogja elkezdeni, mégpedig ma 8 órakor láthatjuk őket az orosz coco4ek nevű csapata ellen. 1. heti map-ek cp_badlands és cp_process_final lesznek.

Az 1MT várható felállása:

Scoutok: Ares, Faki
Soldierek: John, Shade
Demoman: Bizbasz
Medic: gentleman

A csapat jó része az előző szezonbeli Honeyed Bears-ből lehet ismerős, az akkori csapattal 3 győzelemmel végezték Div 6-ot.

Üssük még azt a vasat.


A rövid történet a log mellé:
Ares fakenévvel felvette Pepsiman-t, majd angolul írván kihívta őket egy gyakorló meccsre, persze ki nem hagyhatta a szövegből, hogy ők bizony div 3-ba mennek. Első map-en badwater-en kikapott a wS, ám viaduct-on elverték a Div 3-as csapatot, és akárki akármit mond, hogy ennyire meg annyira trollkodott a csapat, olyan nincs, hogy egy div 6-os csapat elver egy div 3-ast. De mindenki vonja le a saját maga következtetését.
Az már csak hab a tortán, hogy a wS-t elhagyó Sphagetti annyira nem tisztelte meg volt csapatát, hogy main account-jával játsszon ellenük.

Valamint egy rövid beszélgetés a Tseini-t megalázó lobby után:

0:04 - t0rr1t: a fragvideóiban pubon lő az ember
0:04 - t0rr1t: és halálkomolyan belerakja a videóba
0:04 - |GiB| n1ven: Hát ez ilyen. :)
0:04 - t0rr1t: mintha prem officialön fragelt volna
0:05 - t0rr1t: és olyanokat lő, amiket még én is be tudnk húzni
0:05 - t0rr1t: úgy, hogy egyáltalán nem tudok csipázni
0:06 - t0rr1t: mici egy szempillantás alatt megrekelné azt az embert
0:06 - t0rr1t: és ezért vagyok gecymérges
0:07 - t0rr1t: mert nemhogy azt mondaná, hogy tessék itt egy log, rendes, official meccsről/komolyabb scrimről
0:07 - t0rr1t: hanem odabasz valami fos logot egy lobbyból
0:07 - t0rr1t: amit tseini ellen játszott, akit behívtak fél évre a finn hadseregbe
0:08 - t0rr1t: és már hónapok óta videójátékokhoz se nyúlt
0:08 - |GiB| n1ven: lol :D
0:08 - t0rr1t: csak hazaengedték pár napra
0:08 - t0rr1t: én 10/10 seggmádli
0:09 - t0rr1t: ez olyan mintha én azt mondanám, hogy
0:09 - t0rr1t: jobb vagyok, mint taimou
0:10 - |GiB| n1ven: Na ja :D
0:10 - t0rr1t: aki abbahagyta a tf2-t és én egyszer többet healeltem nála egy mixen
0:10 - t0rr1t: wtfman

SteinBerg több fejest lőtt, mint Afirax, szóval mostantól Stein Európa legjobb snipere!

2014. szeptember 20., szombat

Búcsú az OtherWorld LAN-tól?!

Miért is volt ilyen kevés infó a nagy TF2-es lanról?! Hát azért, mert nem is lesz!!

Tegnap tudtam meg alfától, hogy bizony nem október 18.-án lesz, de próbált megnyugtatni, hogy TF2 igenis lesz az OW lanon, ám a lant kissé el fogják tolni, hogy hova is azt nem lehet tudni. Most mondhatnám, hogy én megmondtam, de már annyira beleéltem magam a dologba, hogy annyit sincs kedvem mondani, hogy lófasz a picsátokba szervezők...

Ha minden igaz, a több időre való tekintettel alfáéknak lesz erejük a 9v9 megszervezéséhez is, feltéve, ha lesz lan, szóval azért tartsuk a szemünket a híreken, hátha...

:'c

GiB filmajánló.

Odrin, v3ktor és én újból összefutottunk egy film erejéig Pécsett. Ez a film pedig a Maze Runner volt, magyar címe Az útvesztő. Trailer alapján azonnal beleszerettünk, és már jó ideje tárgyalgattuk a megnézését. Odrin, családjának hála egy egész termet kibérelt nekünk a pécsi cinemában, ahol a kellemes hőfokú dzsakuzzikból nézhettük a filmet, sőt még koktélok is jártak a műsorhoz.

A filmről: Mindenféle spoiler nélkül elmondhatom, rettentően elégedett voltam a filmmel, trailer alapján elég sokat vártam a filmtől, és nem kellett csalódnom. Szerencsére a főszereplő jól játszott, nem volt túl nyálas, és nem is játszotta túl a szerepét, de többet nem mondanék. A film mellé még kaptunk egy rövid kis képregényt, amit érdemes a film utánra hagyni, engem ugyanis kiugrasztott a nadrágomból, fantasztikus kis szálon fut végig az a pár oldal. A látványvilág csillagos 5-ös, egy percig sem gondoltam azt, hogy ez az egész dolog mű, nagyon oda volt téve minden.

Szóval, a filmet ajánlanám azoknak, akik szoktak filmet nézni és szeretik is azokat!

Meg is van a vanillatf utódja?

Nemrégiben megszűnt Európa legnagyobb tf2-es hírportálja, ám nem kell búslakodni, a maincall.tf oldalon olvashatjátok innentől a cikkeket/híreket a játékról. Természetesen az ő megvilágításuk is leginkább a kompetitív TF2-re fog irányulni, és ha minden igaz streameket is láthatunk tőlük. Sőt, még tornákat is fognak rendezni, szóval legyetek résen!

Maincall twitter oldala: https://twitter.com/maincalltv
Youtube channel-jük: https://www.youtube.com/user/maincalltv
Twitch oldaluk: http://www.twitch.tv/maincall

2014. szeptember 19., péntek

S19 magyarok

Idén kitettek magukért a magyarok, ugyanis sikerült valahogyan 6 csapatot is összekaparni, de hogyan is sikerült ez?!

1 új csapat is érkezett, az összes többi ismerős már előző szezonból, ám kissé átalakultak azok is.
Vegyük elsőként a Game Over-t, akik Div 6G-ben kaptak helyet, hozzájuk csatlakozott megint egy jó adag játékos, Salgo-nak valahogy nem sikerül összehozni a nyerő 6-ost. Összesen 5 játékos csatlakozott, míg 1 lépett ki.
Jelenlegi felállásuk:
Scoutok: Salgo, Bolondgyerek
Soldierek: Sybarita, Sanya
Demoman: Paragon
Medic: Darklight

A csoportjukban 1 csapat játszott S18-ban az összes többi újonc, valamint ott van még a Lagg & Luck is, akik visszatértek a gyökerekhez, killl93 és Pr3dator is visszalépett a csapatba. Az ő felállásuk:
Scoutok: ETAG, Blenar, Koversa
Soldierek: killl93, Pr3dator, TAPSI
Demoman: Pepsiman
Medic: Ssirdy

Eggyel följebb, Div 6F-ben található az 1MT, akik mondhatni, hogy a Honeyed Bears átalakított felállása.
Scoutok: Csibe, dan
Soldierek: Doncse, Shade
Demoman: BizBasz
Medic: Gentleman

Ők egy fokkal rosszabb csoportba kerültek, az 5 orosz mellett egy arab, valamint egy román csapat is ellenük került. Legnagyobb ellenfelük a Sons of Anarchy lehet, akik S15-ben és S16-ban is játszottak egy szezont, valamint a Six Rabbies is játszott már egy szezont. De mivel oroszokról van szó, az is lehet, hogy az összes többi is nagy ellenfél lehet. Úgy érzem az 1MT egyelőre a csapatmegerősítésre, mint inkább a csoport elsőségre hajtson. Mindenesetre drukkolunk.

Aztán Div 6C-ben az átalakult Rage your Dream, ezúttal who crew? néven. A felállásuk nem kicsit bizonytalan, de a Div 6-ot nyerő Awnia és Black csatlakozása mindenképp jó jelnek tűnik. Előzetes felállásuk:
Scoutok: Black, Keni
Soldierek: apokr1f, Awnia
Demoman: Darktoxin
Medic: Tuja

A csoportjukban minden csapat újoncnak számít, egy csapat van, aki Logjam kupa lowest bracket-ében 3. helyen végzett, ez a Pop don't drop, valamint nagy ellenfelük lehet a Team Oachkatzlschwoaf, melynek kiejtése meghaladja a tudásomat. Az utóbbi időben kissé alábbhagyott a gyakorlás a srácok részéről, ettől függetlenül szerintem elvárható egy dobogós hely tőlük.

Div 6-ból térjünk át Div 5-re, mégpedig Div 5F-be, ahol a Gibusztalan Düdz! kapott helyet. Tavalyi szezonhoz hasonlóan, megint mi kaptuk a halálcsoportot, először is a The Bulgarist, ahol Agent 0, Hohen és Mattdog Div 2-es és rengeteg Div 3-as szezon után Div 5-be pottyantak. A Top Gear Enthusiasm-tól Leftism is Div 3-as tapasztalattal, valamint legnagyobb rémálmom UMBERTO is visszaköszön a szutykos orosz csapatukkal, az Utugival. A többi csapat úgy-ahogy verhetőnek látszik, a finnek szintén Div 6-ot nyertek előző szezonban, valamint a másik orosz csapat 2. lett Div 6-os csoportjukban. GiB felállása:
Scoutok: Sixt, guf
Soldierek: rape, n1ven
Demoman: v3ktor
Medic: OdriN

Végül, de nem utolsó sorban, és talán nem túlzás, ha azt mondom ,hogy a legígéretesebb csapat a The Last Chance, akik nemrégiben alapultak, ám ettől függetlenül nem véletlenül kerültek Div 5-be.
Az ő felállásuk:
Scoutok: mvrck, Flick
Soldierek: Lowász, vakuljmeg
Demoman: PingWIN
Medic: Oggy
PingWIN nagy örömére a csoportjukba csak finnek és oroszok kerültek. Legnagyobb megdöbbenésem, hogy az Ysvätät United-nél fellelhetünk egy King Pave-et, aki anno a CKRAS-szal játszott premier div-ben, ugyanebben a csapatban van több Div 4-ben tapasztalt játékos is. Nagy ellenfelük lehet még a disconnected, akik 3 szezon óta vannak együtt, és előző szezonban is Div 5-ben indultak, valamint a szintén finn Dinoraur, ahol több Div 3-as játékos is van. Elég viccesek ezek a csapatok, ugyanis nem lehet tudni, hogy a Div 3-as/Div2-es/Prem div-es játékosok mennyire dobnak meg egy ilyen csapatot, offclassolnak-e, vagy sem...

Szóval így áll S19 a magyarok szempontjából. Hajrá-hajrá!

2014. szeptember 8., hétfő

Újabb magyar remekmű!

Láthattunk már szép fragvidiket tesco-tól, happi-tól, zhoxk-tól, azonban ezúttal a magyar pubberek rémálma készített egy remekbeszabott fragmovie-t. Nézzétek meg kakmak fragjeit, igazán tanúlságosak!

2014. szeptember 6., szombat

TF2 LAN?! Kezd izzadni a kezünk!!

Októberben újabb e-sport rendezvénnyel gazdagodik a magyarországi kínálat, ugyanis az elmúlt napokban került bejelentésre az OVS E-sport Fesztivál. Az esemény védőszentje, az Otherworld Élménymagazin a következő, burkolt kedvcsinálóval indította útjára a remélhetőleg hagyományteremtő kezdeményezést:
„Ha a videojátékosok világát nézzük és végigtekintünk a hazai gamer szcénán nem nehéz felfedezni, hogy kulturális vonatkozásban itthon teljesen halott ez a világ. Méltatlan állapot főleg úgy, hogy tőlünk keletebbre és nyugatabbra virágzik az e-sport és nem pincékbe száműzik, vagy az akciós játékok stadionnyi kavarodásának szomorú mellékvágányára, hanem mernek effektív erre építeni. Az Otherworld Élménymagazin - kiemelt szervezői státuszban - büszkén jelenti, hogy megtesszük az első lépést, hogy ez a korszak októberben végetérjen.”

A kétnapos offline versenyen a következő játékok kerülnek terítékre: Counter-Strike: Global Offensive, League of Legends, Dota 2, World of Tanks és Team Fortress 2!
A magyar Team Fortress 2 közösség által hosszú esztendők óta kántált „miért nincsen TF2 LAN Magyarországon?” végre meghallgatásra talált, a legnagyobb kérdés azonban az, hogy vajon ki tudjuk-e használni a kínálkozó lehetőséget?Októberben bebizonyíthatjuk, hogy érdemes számolni és komolyan foglalkozni a Team Fortress 2 versenyszerű oldalával.
Hamarosan részletes információkkal szolgálunk a rendezvénnyel, valamint a Team Fortress 2 versennyel kapcsolatban (nevezés, nyeremények, lebonyolítás, helyszín, pontos dátum, stb.), addig is kövessétek figyelemmel az Otherworld Élménymagazin valamint az Esportmilla hivatalos Facebook oldalát a legfrissebb hírekért. A fejleményekről természetesen a TF2HU hasábjain is beszámolunk.

/forrás: http://www.teamfortress.hu/content/2014/09/06/Team_Fortress_2_LAN_oktoberben/