2015. május 24., vasárnap

S21 magyarok Week 1.

Véget ért mind a 4 csapatunk részéről az első heti meccs, és el kell hogy mondjam nagyon jól sikerültek, a 4 meccsből 3 nyerttel zártunk, és mindössze csak 1 vereséggel. Hogyan is alakultak?

Elsőként a Swaghetti Yolognese-zel kezdeném, ugyanis az ő meccsükről lehet a legkevesebbet beszélni. A görög Gods of Olympus voltak az ellenfelük (Szerintem egyébként egy nagyon kapós név), ám a görögök nem igen mutatkoztak a meccsen, így a SwagYolok egy Defwin alatt nyerték el a 6 pontot. Következő ellenfelük a Ducky Liberation Forces, akik már keményebb falatok lesznek, annó az előző generációs GiB-bel játszottunk mttokki és tavi ellen, ők elég erős páros, de remélhetőleg nem okoznak gondot majd a magyarjainknak.

Az egyetlen vesztett meccsünk az idő közben nevet és lineupot is váltó BirdyReborn. Ők az orosz Meme Boys-tól kaptak ki. BizBasz elmondása szerint voltak gondok erre-arra, így pár drasztikusabb lineup változás is történt. Következő ellenfelük a finn epiS lesz, akikről nem sokat tudni, ők is elvesztették előző meccsüket.

Aztán a Reborn, akik hozták a tőlük elvártat, egy könnyed 5-0, 5-1-es map végeredményekkel zártak. Az ő következő ellenfelük a tornado strafe, akik defwinnel ugyan, de megnyerték az első meccsüket. Nem hinném, hogy más eredménnyel záródna a dolog.

Végül a Gibusztalan Spam Fest, akik a No Effort Gaming féle patkányokkal játszottak. Hiába szegték meg megannyiszor a szabályzatot, végül kegyetlenül el lettek picsázva. Totális agácaszaggatásnak lettek kitéve. Következő ellenfél a TAW.net TF2 EU, akiknek  ez a 3. szezonjuk, de jelentősebb eredményt nem sikerült elérniük.

Csak így tovább, irány a playoff!!

2015. május 23., szombat

Újabb üdvözlet az NBA-ből.

Már javában folynak a playoffok, ahol is sajnos a Clippers /a legjobb csapat/ nem tudott túltenni a Houston Rockets-en, 4-3-as összességgel a Houston jutott tovább, ám a következő fordulóban a Golden State Warriors ellen kell teljesíteniük, a mai napon ért véget a 3. meccs is, mellyel 3-0-ra vezet a GSW. 

Az még hagyján, hogy a kedvenc csapatom kiejtői szenvednek, de a Golden State point guard-ja, Steph Curry annyira bepipult, mikor megtudta, hogy a Houston kiejtette a kedvenc csapatomat, hogy bizony ezt a 3. meccset nekem ajánlotta a maga kis 40 dobott pontjával. Ezzel a csöpp kis pontszámmal 115 - 80-ra picsázták el a Houston otthonában a Houston-t. Ezek után nagyon remélem, hogy a 4. meccs is hasonló könnyedséggel fog menni. Hajrá Golden State, vesszen a Houston!!

Steph Curry, mikor megtudta mekkora örömet szerzett nekem.

2015. május 18., hétfő

Season 21 magyarok!

Igazság szerint nem bántam volna, ha idén elmarad ez a cikk, de pár csapat keresztül húzta a számításaimat. Az idén sem tolong etf2l a magyar zászlóktól, de azért elvétve akad egy-kettő Open-ben.

Szám szerint 4. Elsőként a Flick és lowász Dota 2 stream mellett vezényelt csapata, a Swaghetti Yolognese, akiknek az alábbi a felállásuk:

Scoutok: mvrck, Riimex
Soldierek: Lowász, vakuljmeg
Medic: Tapsi
Demoman: Flick

Lowásznak lehetséges, hogy a Playiten nem igen jött be a csgo, nem úgy, mint tapsinak. Azonban lowász a csgo helyett beéri Dota 2-vel, csakúgy mint Flick. De hogy jött ide a TF2? Hát gyakorlás híján valószínű, hogy inkább a szórakozás vezérli őket, mint az, hogy teljes erejüket összeszedve Open élére törjenek, de persze a szórakozás mellett az sem árt, ha közben szétherdálnak egy-két csapatot.

A következő csapat a Hungary Reborn, melynek a nevétől számít valamire az ember, ám a csapat tagjait elnézve inkább csak az jön le, hogy egy újabb jó poén lett ellőve. Már eleve kakmak neve annyira megnevettet, hogy véreset húgyozok tőle.

Scoutok: Bolondgyerek, dan
Soldierek: kakmak, Sanyavok
Medic: Dveq
Demoman: BizBasz

Reméljük ez a név nem csak gúnyt és viccet akar rejteni.

Aztán ha már reborn, akkor itt a régről ismert Reborn is, akik S16-ban Div  4-et nyertek, ám most a kiöregedett veteránok új felállással térnek vissza Openbe, de remélhetőleg a régi skill nem vész kárba.

Scoutok: Kacsaa, Lotek
Soldierek: manhunter, peso
Medic: zhoxk
Demoman: Demon

Nos az alap felállás mellett még fellelhető olyan név, hogy sajtos és Luigi, ha esetleg a lineup nem lenne elég ütős. ;)

Végül, de nem utolsó sorban a Gibusztalan Spam Fest, melynek neve is utal, hogy nagyjából kikből tevődik össze. Teljes mértékű agácaszaggatásra, lélekbaszásra, és egyéb nyalánkságokra számítsunk, de minőségi meccsekre semmiképp sem.

Scoutok: Gufi, Lali
Soldierek: bohóc, Tenuis
Medic: n1ven
Demoman: Yoszi.

Nos, ennyi volna a magyar csapatok, de mivel mici volt olyan rendes, hogy 2 éjszakára is befogadott, és fel is ébresztett, és egy remek filmre is invitált, így leírom, hogy mici az egyetlen magyar, aki High/Prem-ben megtalálható, de leginkább High-ról beszélünk, sőt, kérésemre a csapata zászlaját is átrakta magyarra, még ha csak pár pillanatra is. Szóval sok sikert a magyar csapatoknak és micinek is!


2015. május 14., csütörtök

Amikor a gecik összefognak ellened!

Épp egy jó kis csgo partyra készülődtünk, amikor beindult a számháború, így képen talán nem jön át az érzés, de tényleg jól összehozták a srácok, leszámítva, hogy FX megunta a dolgot, ám egészen 11-ig szépen sorjába jöttek a számok. :D



Szép, összehangolt támadás volt, köszi srácok! :D

2015. május 11., hétfő

Calivengers 2

Na, a dolog úgy indult, hogy drága Desi barátom rámírt még annó 3 éve, hogy mi lenne, ha összeülnénk egy közös mozira Pesten? Mondtam neki, hát figyelj, mi lenne, ha kinéznénk előre egy jó filmet, és előre beterveznénk, mert feltéve, hogy Desert hétvégén nem ér rá, nekem előre ki kellett volna kérnem a szabit, vagyis a szülői igazolást, mert 7. osztályban olyannal lehet elkéretőzni. Na szóval, a dolog előrehaladtával annyit változott, hogy vasárnapi időpontban fogunk nagy fehér vászont nézni.

Szóval, a diavetítésre az alábbi csapat jött volna össze: Zsirmo, Somi, M4rv, Ichigoo, Desi, Zsolt, Zsolt.2, nymphen, meg még egy valagra való ember, akik a megkérdezéskor is már nemet mondtak.

Nos, ez a csapat változott a mozi napjakor, de még ne rohanjunk ennyire előre, az unalmas 3 óra vonatozás után a szokásos kísérőmmel, nymphennel indultunk el a WestEnd elé, mivel Desivel és Zsóttal oda beszéltük a találkozót. Szóval egy röpke 2-3 óra várakozás után betoppantak Desiék, és felháborodtak, hogy nem voltunk hajlandóak 3 órát állni a napon a WestEnd előtt. Szóval így 4-en felmentünk a Cinema-ba, ahol is találkoztunk Zsirmoval és feleségével. Így teljes is volt a csapatunk. Ehhez hozzátenném, hogy Ichigoo-t még mozi előtt steamen kihívtam egy szkander párbajra, amitől annyira berezelt, hogy mikor megtudta Pestre megyek, felvette a kengyelfutó gyalogkakukk sebességét és visszarohant Felvidékre. Megértem, semmi probléma nincs ezzel....

A mozi előtt csoportos pisi-kaki, majd Desi megmutatta, hogyan is kell szenvedéllyel és izgatóan popcornt enni. Nos, annyira azért nem volt izgató, hogy bekeményedjen a helyzet, de tényleg volt benne valami. 

Szóval, a jegyet lepecsételtük, majd a terem előtt újra találkoztunk Zsirmoval és feleségével, majd bevonultunk a terembe. A film kezdés után fél órával jöttünk rá nymphennel, hogy ha felvennénk a 3d-s szemüveget, nem lenne ilyen homályos a film, szóval felvettük, és láám, egész szép volt a kép. Ez már a stáblista végén volt. 

A filmről nem szeretnék sokat elmondani, a végén meghal Hulk és Thor, valamint Iron Man rákos lesz, de ezt leszámítva egész jó kis film volt.

2015. május 2., szombat

4v4 UGC Season 4 magyarokkal!

A FoxCocks, azaz a rókakakasok indultak a nemrég véget érő 4v4 Season 4-ben UGC-n, és el kell hogy mondjuk nem épp rossz eredménnyel zártak.

A csapat tagjai a következők voltak:
Tenuis, Yoszi, PushMyFinger, Riimex, Tavaszi Tekercs, bohóc, gufi.

Az alap szezon alatt 10 győzelmet és csak 2 vereséget sikerült szerezniük Steel ligában, ám a playoffok alatt is szép eredményt értek el, az elődöntők alatt kikaptak a Sons of Anarchy-tól /akik megnyerték a ligát/, ám a 3. helyért folyó harcban helyben hagyták a DrQp-t, így bronzérmes csapatként ünnepelhetjük a FoxCocks-ot. Szép volt srácok!